2017/08/24

#4 BLACKPINK

Balról jobbra: Lisa, Jennie, Jisoo, Rosé

A BLACKPINK a YG Ent. második lánycsapata, akik 2016-ban augusztusában debütáltak "Square One" kislemezükkel. 2012-ben kezdte a YG Entertainment a különféle klipek kiszivárogtatását, amiben láthattuk Jenniet és Lisát, de különösen nagy figyelmet vonzott az is, hogy dance practice videójuk több, mint 6 milliós nézettséget gyűjtött már debütálásuk előtt. Albumuk megjelenése után egy nappal már a Worldwide iTunes Album Chart élére törtek, "Whistle" daluk pedig all-kill lett.

Nevük jelentése: a fekete és rózsaszín egymás kontrasztjai. A rózsaszín általában a szépséget jelenti, de nevükben éppen ezért szerepel a fekete is, hiszen a külső nem minden. A két szín tehát azt jelenti, hogy a külső mögött ott rejlik a lányok igazi tehetsége is.

Debütálás dátuma: 2016. augusztus 8.
Ügynökség: YG. Entertainment
Kiáltásuk, jelmondatuk: BLACKPINK in your AREA
Alegységek: nincs
Fanok együttesneve: BLINK

Jelük
Tagok:

Jisoo (지수)

Teljes név: Kim Ji Soo
Hangul: 김지수
Származási hely: Szöul, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: énekes
Magasság: 162 cm
Érdekesség:
» Több, mint 5 éven át volt gyakornok.
» Eredetileg színésznőként és modellként debütált a YG Ent. alatt.
» Azon a napon, amikor csatlakozott a YG-hoz egy gyűrűt viselt és Yang CEO azonnal megkérdezte, hogy esetleg a fiúbarátjától kapta-e azt a gyűrűt. Valójában csak egy teljesen hétköznapi kiegészítő darab volt.
» A csapatban nincs leader, de ha tanácsra van szükségük, akkor a tagok Jisoo-hoz fordulnak. Illetve Jisoo jó beszédkészséggel rendelkezik.
» Szerepelt az Epik High "Spoiler + Happen Ending"  és a HI SUHYUN "I'm Different" klipjeiben.
» Vendégszereplő volt a KBS 'Producer' sorozatában Dara  (2NE1) és Seungyoon (WINNER) mellett.
» Egy menedzser az ügynökségtől régen felajánlotta neki, hogy csatlakozzon az SM Ent.-hez.
» Több CF-ben is szerepelt 2015 óta, például a Samsonite Red-reklámban Lee Minho-val és Smart Uniform-reklámban az iKON-nal együtt. Továbbá olyan termékeket reklámozott, mint Nikon 1 J5 CF, Angel Stone és LG Stylus2.
» Jisoo és Nayeon (TWICE) jó barátok. Nayeon meg is említette őt debütáló albumuk köszönetnyilvánító soraiban, ezekkel a szavakkal: "Köszönöm, Jisoo, akit a nap 24 órájában bármikor hívhatok!" Közeli barátja Shannon is, aki egy Instagram posztban gratulált neki debütálása alkalmával.
» 2014-ben végezte el a középiskolát.
» 2017 januárjában kapta meg első komolyabb műsorvezetői munkáját az SBS Inkigayo műsorában Jinyoung (GOT7) és Doyoung (NCT) mellett.
» Taeyeon nagy rajongója. Lelkesen mutatta meg a dedikált "My Voice" albumát és a hozzátartozó fotókártyát az egyik V Live során.
» Jennie elmondása szerint nem beszél jól angolul, viszont megérti.
» Tud hagyományos koreai dobon és gitáron játszani.
» A netizenek nem voltak restek Jisoo múltjában keresgélni, ám volt osztálytársai mind jó véleménnyel voltak róla és csak dicsérték karakterét.
» Ott volt a "One Step" film első premierén, hogy támogassa Dara-t.
» Több kritikát is kapott, mivel a tagok közül talán ő rendelkezik a legkevesebb tapasztalattal táncolás terén.
» Jobb fülében 5, bal fülében 2 piercing van.
» Születési dátumát debütálásakor tévesen közölték.
» Általános iskolás korábban nem szerette a művészeti tantárgyakat.
» A JiChu becenevet magának adta, mert szerinte aranyos.
» Mindkét szeme 2-es dioptriájú.
» Lábmérete kb. 35~35,5-es.
» Van egy nővére és egy bátyja.
» Aerial jógázik.

Lisa (리사)

Teljes név: Lalisa Manoban
Thaiul: ปราณปริยา มโนบาล
Származási hely: Bangkok, Thaiföld
Nemzetiség: thai
Pozíció: főtáncos, vezérrapper, énekes, maknae
Magasság: 170 cm
Érdekesség:
» 2011 áprilisában csatlakozott a YG Ent.-hez, miután a 2010-es Thaiföldön tartott meghallgatáson bejutott. Ő volt az egyetlen, akit az országból elfogadtak.
» Van egy lánytestvére.
» Lisa a YG Ent. első nem-koreai előadója.
» Gyerekkori barátja BamBam (GOT7), mivel mindketten a We Zaa Cool tánccsapat tagjai voltak.
» Barátai régen Pockpack-nek hívták őt.
» A Lalisa nevet elméletileg egy jövendölés után kezdte el használni, mivel ez a név azt jelenti, hogy "egy személy, akit dicsérnek".
» Debütálása előtt Lalice néven emlegették őt. Másik beceneve a Nallalisa, ezt pedig Jisoo adta neki.
» 2012-ben mutatta őt be először a YG, mikor feltöltött róla egy táncvideót, ami már több, mint 7 milliós nézettséggel rendelkezik: ITT
» Szerepelt Taeyang "Ringa Linga" klipjében.
» A thai mellett beszéli a koreai, japán és angol nyelveket.
» A NONA9ON egyik reklámarca 2014 óta, habár sok fotón még nem látszódott rendesen az arca.
» Hajlékony és ért az akrobatikához is.
» f(x) rajongó, amikor még Thaiföldön volt tagja egy cover csapatnak, a lánycsapat dalaira is táncoltak. Lisa csinálta Victoria akrobatikus mozdulatait a feldolgozásokban.
» Sorn (CLC) nagyon jó barátja, aki támogatását fejezte ki, amikor a Black Pink debütált. Közeli barátja Shannon is, aki pedig egy Instagram posztban gratulált neki.
» A thai idolok közül jó kapcsolatot ápol Nichkhun-nal (2PM) is.
» Lisa szépségét gyakorta emlegetik az egzotikus jelzővel.
» Meg tudja csinálni a b-boy mozdulatot, aminek a neve Freeze. Ennek lényege, hogy egy adott pozíciót megtart egy kis időre.
» Sokakat elragadta figyelmessége, amikor a 2017-es Gaon Music Chart Awards során Taeyong (NCT) átadta helyét a szék nélkül maradt Haechan számára. Lisa azonban észrevette, hogy a mellettük ülő csapat egyik tagja állva maradt, így egy, a számukra felesleges széket áttolt hozzájuk.
» Jennie szerint Lisa tanulja meg a dalszövegeket és tánclépéseket a leggyorsabban.
» Természetesen göndör a haja. Állítása szerint úgy néz ki reggelente, mint egy oroszlán, ezért kivasalja.
» A többiek szerint az ő szobája a legrendetlenebb, mindenfelé a sminktermékei hevernek.
» Elmondása szerint visszahúzódó, ám a színpadon mindig igyekszik karizmatikus előadásokat nyújtani.
» Szívesen nyitna egy thai éttermet Dél-Koreában.
» Szereti a gamjatang-ot.
» Annyira kínosnak találta az "As If It's Your Last" klipet, hogy meg sem nézte.

Jennie (제니)

Teljes név: Jennie Kim
Hangul: 제니김
Származási hely: Szöul, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: főrapper, énekes
Magasság: 163 cm
Érdekesség:
» Új-Zélandon tanult, ahol szerepelt az MBC dokumentumfilmjében, ami az ott élő koreaiak életét mutatta be. Később Szöulban folytatta tanulmányait.
» Ő volt az első tag, akivel először találkozhattunk, még 2012-ben, de mivel nem volt róla túl sok megerősített információ a "rejtélyes YG lánynak" hívták őt.
» Már az első nap, amikor belépett a YG ajtaján Papa YG megmondta neki, hogy vigyázzon a fiúkkal. (a randi-tilalomra gondolt)
» Közel 6 éven át volt gyakornok.
» Beszéli a koreai, japán és angol nyelveket.
» Szerepelt G-Dragon "That XX" klipjében.
» Közreműködött G-Dragon "Black", Lee Hi "Special" és Seungri "GG Be" dalában.
» Egyedüli gyerek a családban.
» Jennie és Nayeon (TWICE) jó barátok. Nayeon meg is említette őt debütáló albumuk köszönetnyilvánító soraiban, ezekkel a szavakkal: "Köszönöm, Jennie, akivel meokbangot kellene csinálnom!"
» Legelső fellépésük felvételekor bokasérülést szenvedett. Majdnem feladta, de kórházba szállították, ahol fájdalomcsillapítókat kapott, és végül ezekkel fejezte be a felvételt.
» Az 2017-es Sungkyul Egyetem fesztiválján Jennie véletlenül japánul kezdett rappelni a "Stay" dalban, ami egy nagyon aranyos bakit eredményezett. ITT
» Jendeuk becenevének eredete: a Jennie és a "kideuk" keveréke (koreaiul a "kideuk" a nevetőhang). Ezt a nevet feltehetőleg mosolya miatt adta neki Jisoo.
» Nem tudja megenni a duriánt. (Ez a különleges gyümölcs rendkívül büdös, de nagyon finomnak tartják és gyógyhatásáról is ismert.)
» Lisa elmondása szerint jól főz.
» Szereti a tejet és a fagyit.
» Kedvenc színe a fekete.
» Aerial jógázik.

Rosé (로제)


Teljes név: Park Chae Young
Hangul: 박채영
Származási hely: Auckland, Új-Zéland
Nemzetiség: koreai
Pozíció: énekes, vezértáncos
Magasság: 168 cm
Érdekesség:
» Az ausztráliai Melbourne-ben nevelkedett, de származását tekintve dél-koreai.
» Azután került a YG-hez, miután megnyerte a 2012-es Sydney-ben tartott meghallgatást. A meghallgatáson B.O.B Not For Long dalát adta elő gitárkísérettel.
» Egyedül költözött Dél-Koreába.
» Rosé volt az egyetlen tag, akiről korábban semmilyen fotó vagy videó nem jelent meg.
» Mivel a koreait nem beszéli tökéletesen így kissé lassabb a beszédtempója.
» Tud zongorázni és gitározni.
» Ausztráliában egy templomi kórus tagja volt, ahol minden vasárnap együtt énekeltek.
» Több, mint 4 éven át volt gyakornok.
» Közreműködött G-Dragon Without You dalában.
» Van egy nővére, aki 4 évvel idősebb nála.
» Beszéli a koreai, japán és angol nyelveket.
» Lábmérete kb. 37,5-es.
» Nagyon szereti a kimchi jjigae-t
» Jisoo a Pasta (tészta) becenevet adta neki és sokszor tényleg így is hívta.
» Szerepelt a King of Mask Singer versenyben, ahol a Livin' La Vida Loca dallal kápráztatta el a nézőket.
» Nem szeret edzeni.
» A gyümölcsök közül a mangót és mandarint, míg zöldségek közül a paprikát szereti különösen.
» IU őt nevezte meg annak a női idolnak, akivel a legszívesebben készítene közös dalt.
» Imádja a Disney dalokat.
» Imádja megcsináltatni a körmeit.
» Kedvenc színei a rózsaszín és lila.
» Nagyon vékony és nem hízik.
» Balkezes Rosé.

Véleményem:
A banda örökké a szívembe vésődött. Emlékszem, hogy úgy ismertem meg őket jobban, mikor még nem voltam annyira kpop-os (akkor a BTS és  SEVENTEEN-t ismertem jobban). Fent volt a barátnőm nálam és éppen itt a gépen néztünk baromságokat (YouTube-on) és egyszer csak kidobta a videókhoz. Nézem, hogy mi a jó édesem ez, mert elsőre kicsit furcsa volt, hogy BOOMBAYAH, de utána rámentem, és már maga a számot ismertem, a barátnőm is. Csak a klipet nem láttuk még soha. És azóta valószínűleg tényleg a szívembe furakodtak. Akkor első látásra nagyon tetszett a videoklip stílusa, és maga a szám is. Különösen felfigyeltem arra is, hogy Lisa nem koreai. Akkor meg is mondtam a barátnőmnek, hogy ő szerintem nem is koreai. És... igazam volt. Thaiföldi. A klipben először, aki szimpatikusnak tűnt az a Jennie volt, de utána Lisát kezdtem megkedvelni. Máig is ő az UB-m.
Az együttes nagyon tehetséges, főleg Lisa, hogy ennyi mindent meg tud csinálni az akrobatika témában és a hajlékonyságban. Valószínűleg azért, mert erre járt kisebb korában. A többi tagról annyit mondanék, hogy legelőször Jisoo egyáltalán nem jött be nekem. Mára már jobban megszerettem, mert hallottam, ahogy a Weekly Idol-ban milyen mély hangon beszél. Nagyon szeretem, akiknek egy kicsit mélyebb hangjuk van, nem olyan nyávogós. Szó szerint beleszerettem Jisoo hangjába. Jennie mindig is szimpatikus volt, nagyon kedves lelkű lány, néha eléggé "gonosz" a tagokkal. Rosé-t nem ismertem annyira még a bandában, néha ki is felejtettem őt, hogy ott van a csapatban. Számomra olyan visszahúzódónak tűnt, de rájöttem, hogy mégsem az. Őt is megkedveltem, sokkal. 

Miért érdemes hallgatni vagy nézni a videóikat?
Ez egy olyan lánybanda, akik tényleg több figyelmet érdemelnek. Az összes bandára azt mondom, hogy tehetségesek, de nem tehetek róla, mert mindenki tehetséges a maga körében! Hát ők is odatartoznak!  BLACKPINK. A nevükben is benne van, hogy nemcsak az aranyos oldalukat mutatják be, hanem egy kicsit csajosabb, nőiesebb oldalt is tudjuk látni, mindegyik tagon. 
Ők is mára már a leghírhedtebb lánybandák közé tartoznak, meg is értem miért. Nagyon tehetségesek, sokszor felfigyelek rájuk, főleg Lisára. Sok hasonlóság van köztem és közötte. Mondjuk a hasonlóság nem, hehe...
Szóval! A banda már várd rád! Csak nézegesd, és rögtön megkedveled!

Források: Sztárlexikon (tagok adatai); Wikipédia; Youtube (videók)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése