2017/11/02

#8 SF9

Balról jobbra: Youngbin (leader), Taeyang, Hwiyoung, Rowoon, Jaeyoon, Zuho, Dawon, Inseong, Chani

Az SF9 egy dél-koreai együttes, akik az FNC Entertainment alatt vannak. A fiúkat 2015 decemberében láthattuk először az Incheoni reptéren Japánba menet, ahol felléptek az FNC Kingdom koncerten, ám ekkor még 11-en voltak. Még ebben a hónapban jelentette meg ügynökségük  a 9 tag előzetes képeit  az Neoz School trainee program keretein belül. 2016 májusában indult el a túlélő show-juk, d.o.b (dance or band) címmel, ahol NEOZ Dance névvel versenyeztek. A showban legyőzték a NEOZ Band-et, ezzel elnyerve a debütálás jogát. Végül októberben került sor a debütálásra "Feeling Sensation" c. albumukkal.

Nevük jelentése: nevük a "Sensational Feeling 9" rövidítéséből jön, minek jelentése 9 szenzációs érzés

Debütálás dátuma: 2016. október 15.
Ügynökség: FNC Entertainment
Kiáltásuk, jelmondatuk: To be sensation!
Alegységek: nincs
Fanok együttesneve: FANTASY


Jelük

2017/10/13

#7 BTS

Balról jobbra (első sor): Jungkook, Jimin, J-hope, V
második sor: Rap Monster, Jin, Suga

A Bangtan Boys avagy a BTS egy 7 tagból álló hip-hop fiúegyüttes. 2013-ban debütáltak 'No More Dream' című dalukkal a JYP Entertainment leányvállalata, a Big Hit Entertainment szárnyai alatt. A banda sok változáson esett keresztül debütálás előtt, az utolsó tagcsere 2012-ben történt. A dalaikat saját maguknak szerzik, dalszöveget írnak és a koreográfiát is maguk dolgozzák ki - profi produceri segítséggel. Noha a fiúk több kiemelkedően jó albumot is kiadtak, mégsem voltak igazán a rivaldafényben. A 2013-as 'War of Hormone' promóciók során egyre többen figyeltek fel rájuk, ám az igazán nagy áttörés a 2015-ös év hozta meg számukra, amikor megjelent 'The Most Beautiful Moment in Life Pt.1' albumuk, rajta az 'I NEED U' és 'Dope' dalokkal, melyek osztatlan sikert arattak. Ekkor gyűjtötték be első  zenei műsorban szerezhető díjukat is. Az év második felében tértek vissza albumuk második felével, amely csak tovább tetézte sikereiket. Első turnéjukat 2014-ben tartották 'The Red Bullet' néven. Ugyanezen év áprilisában Japánban is debütáltak, ahol szintén óriási siker lett az album. A fiúk kétségtelenül az egyik legfelkapottabb banda jelenleg, ám nem csupán Dél-Koreában, de Japánban, sőt az egész világon is. Megnyerték a Billboard Awards-on az év legjobb szociális művésznevet is.

Nevük jelentése:

Debütálás dátuma: 2013. június 13.
Ügynökség: Big Hit Entertainment
Kiáltásuk, jelmondatuk: 1, 2, 3 Bangtan!
Alegységek: nincs
Fanok együttesneve: A.R.M.Y


Jelük

2017/09/24

#6 GOT7

Balról jobbra: Yugyeom, JB (leader), Jackson, Junior (Jinyoung), Mark, BamBam, Youngjae

A GOT7 egy dél-koreai, 7 tagú fiúegyüttes, akik 2014-ben debütáltak a JYP Entertainment szárnyai alatt. Legelőször 2014. január 16-án  szerepeltek az M'Countdown színpadon a 'Girls Girls Girls' számukkal. A GOT7 egy nemzetközi koreai banda, amiben találhatunk koreai, thai, hongkongi és amerikai idolokat. Ketten, név szerint JB és Jr., már 2012-ben debütáltak a JJ Project nevezetű duóval.
Az első lemezük, a "GOT It?" után öt hónappal tértek vissza a második mini albumukkal a "GOT Love"-val, majd október 22-én debütáltak Japánban, az "Around The World" című kislemezükkel. November 18-án jelent meg az első teljes hosszúságú albumuk, mely az "Identify" címet viseli. 2016-ban, ötödik kisalbumukkal nyertek először zenei műsor keretében, "FLY" promóciós dalukkal. A siker tetézéseként 2016. április 29-én elindították első turnéjukat, "FLY Tour" címmel.

Nevük jelentése:

Debütálás dátuma: 2014. január 15.
Ügynökség: JYP Entertainment
Kiáltásuk, jelmondatuk: Come and get it, GOT7!
Alegységek: JJ Project
Fanok együttesneve: iGOT7


Jelük

2017/09/23

#5 VAV

Balról jobbra (első sor): Ayno, ACE, Ziu, Baron
(második sor): St. Van, Jacob, Lou

A VAV (브이에이브이) egy, hét tagú dél-koreai fiúcsapat. A csapatot koreai és kínai tagok alkotják: ACE, Baron, Jacob, St.Van, Ziu, Ayno, és Lou.
Hivatalosan 2015 októberében debütáltak "Under The Moonlight" c. minialbumukkal, s az első hivatalos fellépésük az MBC Music Core színpadán történt meg november 7-én. Első visszatérésükre 2016 májusában került sor a "Brotherhood" címet viselő minialbumukkal.
A fiúknak már rookie korukban is megadatott a lehetőség, hogy egy ismert web komikussal dolgozzanak együtt a webtoon-jukon - 'Under the Moonlight' címen -, kinek neve Ha Il-Kwon. Sőt, már a debütálásuk előtt elkezdték megjelentetni az 'Under the Moonlight' részeit, minek részeit a Weibo oldalukon is közlik, ezzel további figyelmet keltve.
2016 júniusában a kínai rapper, XIAO, elhagyta a csapatot, személyes okokra hivatkozva.


Nevük jelentése: a VAV a "Very Awesome V Rangers" rövidítése


Debütálás dátuma: 2015. október 31.
Ügynökségük: AQ Entertainment
Kiáltásuk, jelmondatuk
Alegységek: nincs
Fanok együttesneveVampz (뱀프)

Jelük

2017/09/21

SEVENTEEN album - Végre megvan!

Hello-bello!

Ma egy különleges bejegyzést hoztam, mivel ez nem akármilyen bejegyzés. 
Megrendeltünk még a szüleimmel a 'SEVENTEEN (All)' albumot, és nemrég hozták meg, aminek szintén nagyon örültem, mivel a kedvenc bandám, és már nagyon vágytam erre az albumra. 
Röviden leszeretnék írni dolgokat, hogy miket is tartalmaz ez az album, remélem érdekelni fog titeket! Pár képpel is feldobom a bejegyzést, és egy videóval :)

Kezdem a legelejétől, ami nem olyan hosszú. Ugye megrendeltük egyhamar, ami szerintem nagyon könnyű volt. 
Mikor kicsit utána néztem, hogy minden rendben van-e, jót rendeltem meg, stb. Mikor rámentem arra az albumra, amit megrendeltem, akkor kissé megijedtem, mivel először azt írta ki, hogy ebben nincs Photobook, és elkezdtem pánikolni, hogy lehet, hogy rosszat rendeltem meg. 10 perc után újranéztem, de már frissebb oldalként és bővebb leírásban, és hála istennek ki volt írva, hogy van Photobook benne, ami örömére egy örömtáncot jártam. Már csak abban reménykedtem, hogy minden épen, és szépen fog megérkezni.
Elmondom az árát. Valami 7.500 forint volt, de számomra ez nagyon megérte, ráadásul úgy, hogy tök hamar kihozták még úgy is, hogy nem adtunk ki még pénzt azért, hogy hamarabb szállítsák. Mindennap vártam, hogy kijöjjön, vagy valami, de végül csak kijött. A jelmondatom: Türelem Vernont terem. Ez a mondat először... hogy is mondjam... egy baráti közösség között alakult ki, ahogy beszélgettünk, és hát... nem is akármikről, és nekem csak bepattant ez... khm.
Na, ja. Kb. tényleg olyan 14-15 napot kellett várnom, de nem zavart. 

És most jön a mesélés. Megjött az album, végre a kezembe vehettem ezt a csodát, amire már "oly sokat" vártam.


Első látásra az esett le, hogy ez nem is olyan kicsi, hanem bazinagy. Egy minialbumhoz képest... hú. SEVENTEEN megint alkotott. Taps nekik.
Rögtön beleszerettem a borító látványába, ezek a színek egyszerűen az én szemeimnek túl jók. Vagyis az árnyalatok tökre passzolnak mindenhez. Ha leveszed a borítót, akkor egy kék albumot foghatsz a kezedben, amin aranyul van írva minden.

Az albumhoz még hozzátartoznak kiegészítők, vagyis plusz ajándékok. Ez például a matrica, képeslap, és kis képkártyák. Ezek mind randomok lehettek, vagyis bármelyiket megkaphatod. E mellett van még egy poszter is, ami random. A CD-n lévő tag is random lehet, de a rajta lévő számok azok ugyanazok. Mivel én egy teljes Vocal Team felszerelést kaptam (kb.) én annak marhára örülök, mert főleg azokat kaptam meg, akik úgy a szívembe nőttek.

A képkártyák (DK, Vocal Team és a banda összes tagja)

A képeslap (Joshua)

A tagok neve láthatóak a matricákon

A CD-t véletlen nem fotóztam le mivel, éppen azt hallgatom most is. A CD-vel kapcsolatosan nagyon durva, mivel az interneten kevesebb számot írt ki, mint ami a CD-n van. Vagyis a CD-n több zene van, mint ahogy gondoltam vagy láttam. ÉS RAJTA VAN A DON'T WANNA CRY IS! Yee!
Mint ahogy mondtam, a CD-n lévő tag is random lehet. Én Woozi-t kaptam meg, aminek szintén örülök, mert ő volt az első tag, akit kinéztem először magamnak. Mondjuk nem ő a bias-om, de még mindig imádom. Annyira cuki~
Most mutatok egy édes képet a drágaszágomról, Vernonról.


Tudom, ez oldalt van lefotózva, de valamiért nem engedte, hogy elforgassam sehogyse, ezért csak így tudtam feltölteni. Igen, a szép kezemmel egy csodálatos szívet mutatok a szerelmemnek. Most jöjjön egy videó, ami nem olyan hosszú, mert nem akartam egyenként lekamerázni vagy lefotózni, hogy milyen képek vannak benne, csak párat vagy ahova lapoztam. Nincs hangja a videónak, csak lapozás, esetleg anyám hangjai.


Ja, és most jut eszembe, bocsi, ha véletlen halált vagy esetleges féltékenységet csináltam neked... direkt volt :D
Na, jó ez nem igaz. Nem direkt csináltam az egész bejegyzést. Csak mivel olyan rég, és semmit se posztolva a blogba csak úgy gondoltam, hogy megosztok egy ilyen bejegyzést. 
Ráadásul semmilyen más bejegyzést nem hoztam eddig a kritikák vagy bemutatók közül.

A SEVENTEEN albumra visszatérve meg csak annyit mondanék, hogy tényleg, de tényleg szívből örülök, hogy megkaphattam és már a kezeimben van! Köszönöm a bandának, hogy egy ilyen jó albumot (meg a Pledis-nek is) alkottak meg, mivel nem könnyű. És még arra szavaznék, hogy ebben az évben szerintem az egyik legnehezebb tánc (a kpop világa közül) a Don't Wanna Cry (ÜLGO SIPCSI ANA). Sikerült megtanulnom, de hónapokig tartott mire rendesen, és tökéletesen megtanultam. Rohadt nehéz volt, ráadásul én egyedül tudom a táncot, és nincs semmilyen olyan "bandám", ahol max. megvan a 13 tag/ember, szóval ezt lehetetlen lenne megcsinálnom a mostani "bandámmal". És én még a Vernon részeit, vagyis Vernont tanultam meg az egészből, és NAGYON NEHÉZ, mivel van az a rész mikor Joshua énekel és az a kézadogatás van Jeonghan, Vernon és Joshua közül. Nem tudom annak mi a neve, de nem is érdekel annyira. Na, ja. Annál a résznél a semmit kell fognom, mivel senki se tudja azt a részt. Poor Lilla...

Akkor hát. Szerintem ez a bejegyzés ennyi lenne, mert nem tudnék mit írni. 


Ja, ja. Ez az csodálatos fej, és lány én vagyok. Tudom, a kép nem tökéletes, se az arcom. Csúnya vagyok, tudom, de mivel meg akartam osztani legalább egy képet a drága albumommal, amit annyira szeretek. A háttérben ott vannak a "plusz" poszterek, főleg Yuri on Ice, Jungkook és a Mystic Messenger-ből Zen szekszi nyaka. Az egész szobám tele van poszterrel :)

Még csak annyit mondanék nektek, hogy jó hírem van, mivel még jövök egy bejegyzéssel ezen a blogon, ami megint egy filmkritika lesz, és ennek a filmnek a neve pedig az 'AZ'. IGEN, HORROR FILM
A barátnőmmel láttam még a filmet, még a premier napján, csak megint most jutok gépközelbe, ezért azt is meg tudom írni.

A bejegyzésnek itt lenne a vége. Remélem várjátok a következőt is, addig is sziasztok!!